08.30.

2010.08.31. 11:07

A hónap utolsó csoportos bellezése. :)  Egy kis kavarás volt, ezért nem a szokásos teremben végeztük a gyakorlást, de ez a legkevéséb sem befolyásolta az edzést.A hétfői szokásosnak mondható erő nap helyett inkább a változatosságra helyeztük a hangsúlyt, központban a…

08.26-27-28.

2010.08.28. 21:56

Nem tűntem el, megvagyok, edzés, illetve korrekció is volt, elsősorban utóbbi. A convict most egy kicsit háttérbeszorult, ugyan terveztem, hogy beépítem, de nem volt, nincs rá idő.A csütörtöki nap egy kicsit összevisszára sikerült, hirtelen mindent meg akartam volna valósítani és…

08.25.

2010.08.25. 23:42

Edzés előtt volt egy kis M.M., inkább az aktivációs részek, meg alkalmaztam a Feri által mutatott okosságot. Már akkor éreztem, hogy más lett a mozgásom minősége, javult a dolog.Aztán a rendszeres warm up is kicsit jobb volt, a felhúzásnál érezhető volt, hogy kezd bekapcsolni a…

A javulás útján

2010.08.24. 23:17

"a térdem egész nap kicsit hülye volt, biztos érzi a vesztét...na de erről majd holnap"Ezzel kezdtem tegnap és most folytatom. :)  Múlt 7en sikerült mára lebeszélnem egy találkozót A Csíky Ferivel, akinek a neve mára már összeforrt a magyarországi kettlebell…

08.23.

2010.08.23. 22:48

Újfent power, igen igen kellemes volt, bár a térdem egész nap kicsit hülye volt, biztos érzi a vesztét...na de erről majd holnap. :)M.M. + boka ás váll mob.Tamás féle warm up, itt jegyezném meg, hogy az edzés eleje az előzetes várakozásokkal ellentétben kicsit nyögvenyelősen…

Ross Training

2010.08.22. 14:08

Elég rég látogattam meg Ross Enamait oldalát és a minap, amikor vetettem rá egy pillantást, egy eléggé átdolgozott, sok-sok új cikket tartalmazó honlap köszönt vissza rám.Ajánlom mindenkinek, rengeteg okosság mindenféle témában és ami számomra igazán szimpatikussá teszi, az a…

08.21.

2010.08.21. 18:47

Fegyencezés újfent. Sikerült 2 hetet kihagyni, lesz mit pótolni..SMRJ.M.incline push-ups 1x10jackknife squats 1x10horizontal pull-ups 1x10flat knee raises 1x10straight bridges 1x10crow stands 10"kneeling pushups 2x15supported squats 2x15jackknife pulls 2x15flat bent leg raises…

08.20.

2010.08.20. 18:37

Esetleg egy kis betegség, esetleg? :)  Ez a gondolatot az elmúlt pár nap silányságát magyarázandó 5löttem ki. :)  Tegnap akartam mozgolódni egy cseppet, de némi tompa fejfájás és belső inger hiányában elnapoltam. Nem hiszem, hogy csak a 7végi kihágás…

A 7vége még ma is erősen éreztette hatását, bár az is lehet, hogy tegnap már-már túl jól sikerült a szénhidrátürítés.. :))  Az biztos, hogy a dehidratáltság még jelen van, reményeim szerint a 7végére már rendeződnek a dolgok! :)Azért jobban ment a mai gyakorlás,…

08.16.

2010.08.17. 12:10

A hétvégét vidéken töltöttem és a tervezettekkel ellentétben nem volt edzés.. :S  Helyette ipari mennyiségű étel eltűntetése, aminek "áldásos" hatása érződött is. Talán még karácsonykor sem eszek ennyit.. :D  Bődületes mennyiségű cukor és liszt, tompa,…

08.16.

2010.08.17. 12:10

A hétvégét vidéken töltöttem és a tervezettekkel ellentétben nem volt edzés.. :S  Helyette ipari mennyiségű étel eltűntetése, aminek "áldásos" hatása érződött is. Talán még karácsonykor sem eszek ennyit.. :D  Bődületes mennyiségű cukor és liszt, tompa,…

08.11.

2010.08.11. 23:34

A hétfő erő edzés után a mai nap kissé változatosabb volt, úgy érzem, hogy kezdünk beállni erre a sémára.Maga az edzés:M.M. + boka és váll mobilizációOHSTamás féle warm up, J.M.Aztán súly a fej fölé és sétáljunk körbe a terembe, mert az jó! :)  Hol az egyik,…

08.09.

2010.08.09. 23:27

Gratula minden újdonsült RKC-nak! :)Na de ennyi érzelgősség elég is lesz.. :D  Lássuk mi volt ma!Mivel kicsit "késve" értem oda, magamhoz képest, így a szokásos edzés előtti mobilitás blokkom sajnos kimaradt. Amiért viszont jár a piros pont, hogy reggel pótoltam…

08.07.

2010.08.07. 17:46

SMRM.M. + boka és váll mobilizációOHS 25dbkneeling pushups 2x15supported squats 2x15jackknife pulls 2x15flat bent leg raises 2x15angled bridges 2x15wall handstands 1' 

08.06.

2010.08.06. 20:10

Minden RKC aspiránsnak sok szerencsét, az RKC-knak meg jó munkát! :)Ma a már szokásosnak mondható pénteki program volt, legalábbis próbálok belőle rendszert csinálni. Mivel itthon egy 16osom van, így leginkább korrekciókra, technika finomításra és snatch-re használom…

08.05.

2010.08.05. 23:21

Alapos SMR, jól esett! :)  A hajlítóban, farizomban volt némi fájás.. :DAztán:kneeling pushups 1x10supported squats 1x10jackknife pulls 1x10flat bent leg raises 1x10angled bridges 1x10wall handstands 30"Szombaton már növelni szándékozom a terhelést, holnap bellel…

08.04.

2010.08.04. 23:57

A hétfői nyomulás után most egy kicsit visszább vettünk, amolyan kiegészítő, felhozó jellegű edzés volt. Nyomások, evezések, felhúzások egy lábon, ellentétes és azonos oldalin. Pihenén gyanánt 1- és 2kezes lendítések, szélmalmok és floorpressek.A végére azért volt…

08.02.

2010.08.02. 23:49

Power edzés volt, ami nagyon-nagyon jó volt! :)  Párban dolgoztunk, egy-egy kicsi/közepes/nagy súllyal, ami esetünkben 20/24/28 volt. Szóval, és ezzel nem lövök le poént, guggoltam, nyomtam, eveztem, lendítettem, cleaneltem a 28assal! :))Maga az edzés eléggé pörgős…

07.30.-08.01.

2010.08.02. 23:38

Egy kicsit elmaradoztam a bejegyzésekkel. Volt edzés, bár egy kicsit visszafogott, helyette családi programok, állatkertezés, miegymás. :)Pénteken és vasárnap 1-1 fegyencezés fért bele, íme:kneeling pushups 1x10supported squats 1x10jackknife pulls 1x10flat bent leg raises 1x10angled…

süti beállítások módosítása