11.24.

2010.11.24. 23:37

Nemrég írt Lakatos Péter a kialvatlanságról és a csúcsdöntések összefüggéséről, hát, az a post sem rólam szólt, amit idáig is tudtam és ma újabb bizonyítékkal gazdagodtam. :) Cirka 5,5 óra alvás után nem igazán voltam képben, legalább is edzés szempontjából semmikép.
A nyomásokat még egy darabig hanyagolom, így leginkább nehéz súlyos swingekből állt a mai edzésem. Néha ilyen is kell, még ha kényszerűségből is. A napokban szépen rátapintottam az érzékeny területekre a labdával, nem volt kellemes. Pár éve már volt vele problémám ezen a területen, bár az egy kicsit más jellegű volt. Reményeim szerinte idővel rendbe jön.
A jövőbeli terveken még mindig gondolkozom, egyelőre még képlékeny. Azt azonban tudom, hogy valami kipróbált, jól működő terv alapján kívánok edzeni, elősorban erő növelés céljából. Jelenleg az állóképességet másodlagosnak tartom, erősebb szeretnék lenni, jóval.

Úgy néz ki, hogy itt a tél! :)  Örülök neki, kezdem megkedvelni a hideget. Egész életemben "harcoltam ellene", eredménytelenül.. :)) 

A bejegyzés trackback címe:

https://smartraining.blog.hu/api/trackback/id/tr342471633

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vegaedzes · http://vegaedzes.blog.hu/ 2010.11.25. 13:27:04

Tél! Majd hógolyózunk edzés után, meg építünk belles hóembert. :)
süti beállítások módosítása