08.11.

2010.08.11. 23:34

A hétfő erő edzés után a mai nap kissé változatosabb volt, úgy érzem, hogy kezdünk beállni erre a sémára.
Maga az edzés:

M.M. + boka és váll mobilizáció
OHS
Tamás féle warm up, J.M.

Aztán súly a fej fölé és sétáljunk körbe a terembe, mert az jó! :)  Hol az egyik, hol a másik kar a levegőben. Azért egy idő után szépen elkezdi az embert nyomni lefelé a súly. Pihenésképpen csináltunk kitöréseket, szintén körben, súllyal a mancsokban. Megint körbe-karikába, de ezúttal lábujjhegyen, meg közben azért swingeljünk is, ha már ott vagyunk.. :)
Kezdésnek jó is volt :)
Szélmalmok, TGU-k, swingek, felülések, kis ablaktörlők, floor-pressek váltogatták egymást, aztán kicsit bent presseltünk is. Amit ha jól emlékszem, már sikerült egyszer elkövetnünk. Van még mit csiszolni a technikán, pont amikor kezdtem volna ráérezni, nem folytattuk tovább.. :)) Volt még egyfajta guggolás variáció, aminek most nem jut eszembe a neve, de az jó, szeretem :))
A végén tabatába nyomtunk swingeket, clean-t, clean&press-t, 8ast.
Itthon 4x6 strict pull up.

Kellemes fáradtság, de kell is, mert a 7végém egy kicsit kacifántos lesz, vidéken leszek, még nem tudom pontosan, hogy miként fogok edzeni, de megoldom a dolgokat, 5letek vannak. :)

A bejegyzés trackback címe:

https://smartraining.blog.hu/api/trackback/id/tr202215894

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása