06.28.

2010.06.28. 22:18

Kezdjük a vasárnappal, ami pihenő nap volt, ennyi. :D  Tatára mentünk pár kedves ismerőssel és az ottani, Víz, Virág és még nem tudom milyen fesztiválon vettünk részt. :)  Nem voltam még arrafelé, csak vonattal, de nagyon megtetszett a környék, a vár, az a nagy tó, meg úgy az egész miliő. Fel is véstem magamnak, mint alaposabban tanulmányozandó terület. :)

Ma pedig Tamás távollétében egy másik RKC vett minket kezelésbe, akinek a nevét eléggé el nem ítélhető módon nem sikerült megjegyeznem. Ellentétben az edzés annál maradandóbb emlékeket hagyott bennem. Jó volt ízelítőt kapni abból, hogy mások hogyan csinálják, ez amúgy is foglalkoztatott engem egy ideje. Igazából a minőség szerintem megfelelő volt mindkét RKC részéről, a különbségek inkább a személyiségből fakadhatnak. A mait egy kicsit pattogósabbnak, feszesebbnek éreztem (ami abból is fakadhat, hogy nem ismert minket a srác, homogénként kezelte a társaságot), jól elkülöníthető blokkokra épült az egész, ugyanakkor edzés közben kevesebb volt swing, amit aztán a szokásos lezáró balisztikus szakaszban pótoltunk rendesen. :)  Tamás egy kicsit talán többet variál, változatosabb a gyakorlás felépítése. Mondjuk mindkettő alaposan helyreteszi az embert! :))
Maga az edzés sok nyomás variációból állt, meg volt 2 újdonság is. Nagyon megtetszett ez a taktikai 8as, jó móka! :)  Na meg volt snatch, mármint azoknak, akik ismerik a feladatot. Nos, úgy éreztem, hogy eljött az én időm. Anno már snatcheltem, bennem volt a mozgásminta, még ha régen is csináltam. Így hát a felkínált snatch/clean mókából az előbbit választottam, de inkább a 16ossal. Összesen ha jól emlékszem 3-4 kör volt, kis szünetekkel és egész jól ment. Az utolsó szett első ismétlése nem volt túl szép, hiányzott a mentális fókusz, de a többinél megint sikerült odafigyelnem, függőleges kar, rendes lock, ahogy azt kell. :)
Na meg volt fej fölött guggolás, az is jó móka, régebben csináltam, bellel is, barbellal is.
Jó edzés volt! :)
Hazafelé menet nyomkodtam a "játék" gripperemet, kezenként 5x50 ismétlés.

A bejegyzés trackback címe:

https://smartraining.blog.hu/api/trackback/id/tr362117193

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

smartraining 2010.06.29. 11:59:33

@vegaedzes: Áhh, tenk jú! :)
Elnézést, szóval Fodor Norbert RKC barátunk helyettesítette Tamást. :)
Kick-Box, így már érthető minden.. :))
És micsoda meglepetés, pont tatai.. :))

vegaedzes · http://vegaedzes.blog.hu/ 2010.06.30. 14:07:47

Ma találkoztam egy újabb RKC-vel, ő thai boxolt. Azért elég jól látszik, hogy elsősorban azok nyitottak a kettlebell-re, akik harcművészkednek, illetve küzdősportolnak.

Készülj az esti csoportos edzésre, kemény lesz... :)
süti beállítások módosítása