05.23.

2010.05.23. 19:23

A tegnapi nap a pihenésé volt, illetve egy jó alapos SMR-zés be lett iktatva estefelé. Leginkább a kritikus területekre mentem rá, sajnos a labdát nem találtam meg, így csak a hengerrel. Egyre jobb állapotba sikerül hozni a dolgokat. :)Ma meg egy kis metcon volt, ahogy azt terveztem is.…

05.21.

2010.05.21. 20:14

Csoportos, a hétfői pótlása. Eléggé lightos volt, de néha még ezt is megéreztem. Kicsit fejben helyre kell tegyem magam, na meg kaja téren is emelni a bevitelen. Gondolkoztam ezen a csuklya-hát problémán, gyanús, hogy a múlt heti HSPU gyötörhette meg. Mindenesetre a balos nyomások…

05.19.

2010.05.19. 22:58

Bár nem voltam 100%-os állapotban, de belevágtam az edzésbe. Igazából miután belemelegedtem, már nem is volt olyan vészes, sőt. Inkább csak volt bennem egyfajta félsz, túlzott kontroll, ami hátráltatott ezesetben.Jó kis csoportos móka volt, megint olyan területeket gyűrtünk meg,…

Az a fránya bal oldal..

2010.05.18. 22:35

Azt el is felejtettem említeni, hogy a hétvégén ráadásul egy nyitott szekrény ajtóba a fülem mögötti részt sikerült kőkeményen beütni...naná, hogy baloldalt.. :DAz asszimetriáimra amúgy is oda akarok figyelni, de úgy tűnik, hogy az élet is rákényszerít erre. :)Ma folytattam…

Ejj-ejj..

2010.05.17. 21:59

A mai nap sem úgy sikerült, ahogy terveztem. Mégsem értem oda csoportos bellre, de talán nem is gond. A csuklyám ma már lényegesen jobb volt, ellenben a bal térdemmel. Nem akartam, hogy a mai nap is edzés nélkül teljen, ezért egy kis swing napot terveztem, egy elég könnyű, egyszerű…

Hétvége

2010.05.17. 00:01

Leginkább lelki feltöltődéssel telt, családi körben töltöttem. :)  Minden más megvilágításban viszont nem volt túl produktív, a glikogén raktárak is alaposan fel lettek töltve.. :D :/Úgy nézett ki, hogy holnap nem tudok menni csoportos bellre, de most felvillant a…

süti beállítások módosítása