10.13.
2010.10.14. 00:00
WU, JM
Új szokásunkhoz híven ma is felváltva toltuk a 28assal, egyre kellemesebb. Ma alapvetően technika tökéletesítés volt, MP, fűrész tekintetében főleg. Először külön-külön, majd ha már jó megy, akkor legyen pár létra belőle...köszi..!! :))
Közben 1kezes és 2kezes swingek, hogy egy kicsit pihenjünk. A 28as 2A lendítés után egyre jobban megy az 1A a 24essel, kellemes érzéssel tölt el. Aztán lementünk a földre, core, floorpress.
A végén egy 10-11-12-13-14-15-14-13-12-11-10 sorozat 2A lendítés. Nagyon kellemes volt, mivel az alacsony ismétlésszám miatt nem pukkadtam el, végig figyeltem a technikára. Szintén felváltva használtuk a 28ast, az utolsó körben pont hozzám került, így azt kicsit megpörgettem és 20 lendítés ment ki.
Csoportos SMR és nyújtás.
Majd jött a "szokásos" túlórám. Kihoztam egy 40es és egy 48as bélát, aztán duplás deadlifteltünk egyet. :) A nagyobb golyó többnyire bal oldalra került, sőt, 1 kivétellel végig ott volt. Már elég jól sikerült ráhangolódni idegrendszerileg, bekapcsolt a balfelem, a jövőben így erre kevesebb figyelmet kell fordítsak, bár a napirendről azért nem kerül le.
Igazából nem is tudom, hogy mennyi szettet csináltam, olyan 6-7 biztos megvolt, 5ös ismétlések mellett. Ment még a pull-up, hasonló szett és ismétlésszámmal.
Aztán újfent SMR és nyújtás.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek