10.27.
2010.10.27. 23:32
Nos, 10 éve élek pesten (kisebb nagyonn kihagyásokkal), ha jól emlékszem ilyen még nem történt velem. Edzésre mentem és a buszon egy fiatalember az előtte álló hölgy házizsákján elhúzta a cipzárt, hogy egy kicsit körülnézzen benne.
Rászóltam. Először meglepődött, aztán magyarázkodott, majd támadásba lendült, hálistennek csak verbálisan. Álltam a sarat. :) Egyrészről jó érzés volt, hogy jót cselekszem, másrészről pedig végig higgadt, nyugodt maradtam, kontrollálni tudtam az eseményeket. Nem ment fel bennem a pumpa és a támadólag való fellépése során is mindvégig nyugodt voltam, nem ugrott meg az adrenalin szintem. Tényleg jó érzéssel tölt el. :)
Na, azért a kis intermezzo után volt edzés is! :) Többnyire nyomtunk, persze nem csak úgy simán.. :)) 1lábas nyomások, oldalsó nyomások, gladiátor nyomások (ez azért még erőteljesen gyerekcipőben jár), pihenésképp 1lábas fűrész és swing variációk. Felsőtest munka 24es, lendítés pedig felváltva 28as goyóval történt.
Ahogy mondtam is, nyomásokból a terhelést visszavettem és helyette edzés végére bevállaltam újfent a 36os TGU-ból 3-3 darabot. Járhatóbb útnak tűnik, mint a technikailag nem túl szépen kivitelezett nagyobb 28-32es nyomások. Jobbal még menne, a bal még nem az igazi. Már nem fáj, de az erőt még fel kell hozni a régi szintre, minimum.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
FredYoong · http://fredyoong.wordpress.com/ 2010.10.28. 07:59:44
vegaedzes · http://vegaedzes.blog.hu/ 2010.10.28. 13:24:29
A nyomáson még kicsit dolgozunk, aztán 1-2 hónapon belül mehet végig az edzés 28-assal. ;)
Utolsó kommentek