06.17.
2010.06.17. 20:30
Időnként felmérem magam mobilitásomat illetően, ma edzés előtt is csináltam egy ilyet...és megijedtem. Igaz, hogy mostanában egy kissé "megfeleldkeztem" róla, eléggé el nem ítélhető módon, de azért ez meglepett. Az egyik kedvenc ilyen szűrő gyakorlatom a guggolás fej fölött, aminek során egy könnyű rudat nyújtott karokkal a fejem fölött tartva végzek egy teljes guggolást, jó mélyre lemenve. Legalábbis ideális esetben meg tud csinálni az ember egy teljes guggolást és a rúd is a feje fölött marad. Erre amúgy viszonylag elég jól képes voltam, sőt, anno súllyal is csináltam. Bő egy hónapja lehetett, mikor utoljára felmértem maga és hát azóta a mobilitási munkát sem erőltettem, aminek meg is lett a hatása. Bűn rosszul ment. Aztán megpróbáltam egy másik jópofa gyakorlatot, a fallal szemben guggolást, szintén elkeserítő eredménnyel.
Na, rögtön módosult is a mai terv, meg a jövőre nézve is lesznek változások. Gyorsan rá is ugrottam a hengerre és egy bő fél órát el is töltöttem rajta. Majd ezt követően majd 1 órát mobilizáltam és aktivizáltam magam. Előkerült a már említett Magnificent Mobility program is, egy kissé kiegészítve mindenféle okosságokkal.
Ezután a kb. 1,5 óra után újfent lecsekkoltam magam és láss csodát, elkezdtem működni! :) Viszonylag hamar szép sikereket lehet elérni ezen a téren, de a "tökéletes" állapot elérése azért nem megy csettintésre, sajnos. :)
Szóval a jövőben nem fogom elfeledni ezt a jelentős részét az edzéseimnek.
Na de edzettem is, szóval a mai nap eléggé hosszúra nyúlt.. :)
Fegyencezés, feljebb lépve a terhelésben:
wall pushups 3x50
shoulderstand squats 3x50
vertical pulls 3x40
knee tucks 3x40
short bridge 3x50
wall headstands 2min
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek