11.13.

2010.11.14. 11:48

Nos, csütörtök és péntek nem sok mindent csináltam, azon kívül, hogy hengereztem magam, készültem a szombati napra.
Szerintem jól sikerült a Mári Tamás neve által fémjelzett "Kettlebellel a vörösiszap ellen" rendezvény. Két eseményen kívántam részt venni, egyrészről megcsinálni az FMS tesztet, másrészről pedig a haladó szemináriumon. A teszt elég jól sikerült, bár én egy kicsit szőrősebb szívű lettem volna magammal és vagyok is, mint az amúgy szimpatikus és szakmailag eléggé felkészült RKC instruktorok voltak. 18 pontos lett a tesztem, de szerintem a 15-16 reálisabb képet festene. Mindesetre azért örülök az eredménynek, jobb lett, mint amire számítottam. :)
Mivel a mérés kissé elhúzódott, így a haladó programról lecsúsztam, így "kénytelen" voltam részt venni az aznapi utolsó menüponton, az 1000 swinges kihíváson. :)  Előtte ment a fejben számolás és okoskodás, hogy miként és hogyan kéne teljesíteni a lehetetlennek tűnő felmérést, aztán belevágtunk és időközben módosult minden.
Egy 20as golyót vettem magamhoz és a táv feléig, 500 lendítésig 25ösével csináltam, kétkézzel. Eléggé lassúnak tűnt és a fogáserő is elszállni látszott. Ekkor váltottam és a második felét 50esével, váltott kézzel nyomtam le. Na, ez utóbbi számomra a legjobb megoldásnak tűnik. A hátsó mozgáslánc bőven bírja ezt a terhelést, az alkar pedig meg sem érzi. 43 perc alatt sikerült teljesíteni az 1000 darab swinget 20as golyóval. :)

Ahogy már írtam is, a rendezvény kellemes volt, elérte a célját. Gondolom Tamás majd ír róla egy postot, beszámol az eredményességéről.

A bejegyzés trackback címe:

https://smartraining.blog.hu/api/trackback/id/tr222447727

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vegaedzes · http://vegaedzes.blog.hu/ 2010.11.14. 15:20:04

Gratula! A következő 1000-esen részt veszek majd én is, de az is lehet, hogy otthon fogom megcsinálni. :)

smartraining 2010.11.15. 22:08:44

@vegaedzes: Köszönöm szépen! :) Hajrá, hajrá! :))
süti beállítások módosítása